|
A c é g r ő l

Kolcsár György 1990
Várgesztes
A Kolcsár Sütőipari Kft. tevékenysége 1990.
július 02.-án indult, kezdetben mint családi
vállalkozás. Családunknak már a hatvanas
években saját péksége volt Erdélyben,
pontosabban Sepsiszentgyörgyön. Így
elmondhatom, hogy szinte a kemence mellett
nőttem fel. 1990-ben Várgesztesen
feleségemmel pékséget nyitottunk. Az első
években csak kenyeret sütöttünk, amelyet a
környéken lévő kereskedőknek szállítottunk
ki. Az akkori téglából épített kemencében
hagyományos házi vastag héjú finom kenyér
készült. A kilencvenes évek közepén már nem
volt nagy kereslet a hagyományos kenyérre,
ezért váltani kellett. A hagyományos
kemencét etázs kemencére cseréltük. 1995-
ben elindítottuk az első pékáru
mozgóboltot, ami még akkor Magyarországon
ritkaságnak számított.
A Kolcsár Sütőipari Kft. 1997-ben a SPAR
üzletlánc beszállítója lett. 1999-ben
világossá vált számunkra, hogy a várgesztesi
üzem már kicsi arra, hogy a termelés kellő
képen történjen. Fejlesztés mellett
döntöttünk, ekkor került sor Oroszlányon egy
új péküzem építésére. A beruházás 1000 m2valósult
meg, az üzem a HACCP előírásoknak
megfelelően épült. Nem csak az új üzem de a
várgesztesi is a HACCP előírásai alapján
lett átépítve, így mindkettő 2000-ben
megkapta a HACCP minősítést.
2009-ben cégünk pályázatot nyert egy új
cukrászüzem megépítésére a Kolcsár Kft.
oroszlányi telephelyén.
A Kolcsár Sütőipari Kft. jelenleg 80
dolgozót foglalkoztat.
Cégünk ma már 14 mozgóbolttal több mint 80
településen látja el a lakosságot nap mint
nap friss pékáruval. 4 szállító autóval a
környékbeli kereskedőknek is rendelkezésére
állunk. Tatabányán, Oroszlányon és
Komáromban mintaboltokkal is rendelkezünk,
ahol esztétikus vásárlói környezetbe egyéb
gasztronómiai szolgáltatásokkal is várjuk a
vásárlókat.
Hagyományos péksüteményekből próbálunk minél
nagyobb választékot kínálni, hogy mindenki
megtalálja a magának megfelelőt. Ez azt
jelenti, hogy 35 féle kenyérből és több
mint 100 féle édes és sós péksüteményből
tudnak választani a Kedves Vásárlók.
Pékségünk hagyományos technológiával,
kovásszal készíti kenyereit.
Termékeink nem tartalmaznak
tartósítószert!
Kiemelt figyelmet szentelünk a magas
minőségi színvonal megőrzésére, folyamatos
emelésére, hiszen megrendelőink számára
alapvető követelmény a magas szintű szakmai
felkészültség és megbízhatóság.
Áruszállítás naponta kétszer történik, a
kereskedővel egyeztetett időpontban.
Termékeinket saját rekeszekben szállítjuk. |